Tatabánya - Veszprém 23:34

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. PDFNyomtatásE-mail

Sima, 11 gólos győzelmet aratott a Veszprém a bajnokságban eddig szárnyaló Tatabánya otthonában, ahol zsúfolt ház fogadta a bajnok vendégszereplését.


A telt ház persze nem csak a vendégcsapatnak szólt, a Tatabánya hetek óta remek játékot nyújt, és a dobogó harmadik fokára kapaszkodott a tabellán.

Több exveszprémi erősítette a hazaiakat, Ivo Diaz és Gál Gyula a közelmúltban a Fotexben, Debre Viktor vezetőedző pedig kicsivel korábban, az Építőkben ért el szép sikereket.

Mirsad Terzic és Evgeny Lushnikov találataival szerzett vezetést a Veszprém, majd pillanatok alatt 2:5 állt az eredményjelzőn. Debre Viktor hamar kikérte idejét, de ez sem használt csapatának. A folytatásban  ziccereket, hetest hibázott a Bányász, miközben a 18. percben Gál Gyula megszerezte első gólját.

Szente bravúros védéseinek köszönhetőn feljebb zárkózott ugyan a Carbonex, de a vendégek a szünetig hatra növelték a különbséget.

4:1-es rohammal nyitotta a második játékrészt a bajnok, aztán öt perc elteltével tizet tett közé. A szépszámú közönség csendesebbé vált, a vendégek pedig szebbnél-szebb gólokkal szórakoztatták a kilátogatókat.

14 is volt már a különbség, de a végére kicsit kiengedett a Veszprém, amit a hazaiak kihasználtak, és 11-re csökkentették a vereség mértékét. Rangadónak indult, kézilabdagála lett belőle - ennyivel erősebb az MKB idegenben, a dobogós otthonában is.

Vasárnap 18:30 órától az újonc Fradi látogat az Arénába, a találkozót a Sportklub élőben közvetíti.

Tatabánya Carbonex KC - MKB Veszprém KC 23:34 (12:18)
Tatabánya 1200 néző. V: Dobrovits, Tájok 

Tatabánya: Szente - KISS Á. 4 (1), DIAZ 4, Szabó Gy. 1, Dénes, Gál 2, Urban 1. Csere: Melus (kapus), Halász 4, Kocsis Cs. 1, KANYÓ 5, Kányai, Székely 1 (1). Vezetőedző: Debre Vitkor 

Veszprém: FAZEKAS - Iváncsik G. 3, TERZIC 9 (2), Sulic 2, Eklemovic 1, Sesum 2, Iváncsik T. 3. Csere: Lapcevic 1, LUSHNIKOV 2, PEREZ 6, Vilovski 1, Gulyás 2, Korazija 2. Vezetőedző: Mocsai Lajos

Az eredmény alakulása. 1. p.: 0–2. 13. p.: 3–7. 18. p.: 7–9. 23. p.: 8–13. 35. p.: 13–23. 41. p.: 15–28. 51. p.: 20–31

Kiállítások: 4 perc, ill. 8 perc

Hétméteresek: 3/2, ill. 2/2

Hozzászólások (5)Add Comment
0
...
Írta: juli, december 03, 2009
szép volt fiúk .gratulálok a győzelemhez csak így tovább.HAJRÁ VESZPRÉM LÉ OLÉ MI VAGYUNK A LEGNAGYOBBAK HEJ.VILINEKgratulálok a kisbabához és kivánok az egész családnak sok boldogságot és jó egésséget.
0
...
Írta: Ivett, december 03, 2009
gratulálok afiúknak a tegnepi győzelemhez, köszönjük! Jó meccs volt és jó volt ott lenni! Vilovskinak és a családjának pedig gratulálok a kisbabához és sok egészséget és boldogságot kívánok!smilies/kiss.gif
0
...
Írta: prof, december 03, 2009
Tatabányai szurkoló vagyok, s örülök, hogy ismét élőben láthattam, a Tomit!! Tomika, nálunk te maradsz a KIRÁLY!!
Köszönöm a sportszerű játékotokat, gratulálok és sok sikert a Veszprémnek a BL-ben!

Sajnos ma ennyivel a magyar mezőny fölé nőtök... - bezzeg azok a szép 70-es, 80-as bányász éveink...
0
...
Írta: Nóri, december 04, 2009
Tatabányai lakos vagyok de hosszú évek óta Veszprém szurkoló.
Fantasztikus meccs volt !!!!!!
Remélem mikulás jutott minden játékosnak!!!!!Nikola?
HAJRÁ VESZPRÉM!!!!!!
0
...
Írta: Ginny, december 04, 2009
Nóri! Majd vasárnap dobunk "csokimikit" neki. smilies/cheesy.gifsmilies/wink.gifsmilies/cheesy.gif

Szólj hozzá Te is!
kisebb | nagyobb

busy

Következő mérkőzés