Veszprém - Mezőkövesd 45:23
Írta: Pajewski László 2009. november 26. csütörtök, 08:06
Kiütéses győzelmet aratott a Veszprém a Kövesd elleni hétközi bajnokin, 22 gólos különbséggel hangolva a vasárnapi szegedi derbire.
Jól szerepelt a bajnokságban Rosta István csapata, talán ennek is köszönhető, hogy kétezren lettek a kezdősípszóig a lelátókon.
A kezdeti tapogatózás után (David Korazija azért kettőt bevágott Szabó hálójába) 5:0-ás rohammal megroppantotta a vendégeket Mocsai Lajos csapata (8:3), a vendégek negyedóra után már szinte feladták a párharcot. Eklemovic hátmögötti passzokkal szórakoztatta a publiukumot, a különbség pedig csak nőtt.
Bő félóra elteltével már tíz volt közte, és a második játékrészben nemcsak a védekezéssel, a góllövéssel is hadilábon álltak a vendégek. Egyoldalú második félidő volt, Fazekas Nándor hálóját csak nyolcszor tudták megzörgetni a kövesdiek, a Veszprém 22 gólos győzelemmel folytatta szereplését a Budapest Bank ligában.
Vasárnap nehezebb falatt következik, Sesumék 12 órától (RTL KLub) Szegeden lépnek pályára az alapszakasz rangadóján.
MKB Veszprém KC - Mezőkövesdi KC 45:23 (23:15)
Veszprém 2000 néző. V: Baranyai, Szloska
Veszprém: FAZEKAS – Iváncsik T. 5, SESUM 6, Eklemovic 3, Vilovzki 2, Terzic 4, KORAZIJA 7 (1). Csere: Gulyás P., Pérez 3, Lusnyikov 3, Lapcevic 5, SULIC 7. Vezetőedző: Mocsai Lajos
MKC: Szabó P. – Papis, PADLA 4, Bajorhegyi, JUHÁSZ K. 4, Milicevic 2, Fekete L. 2, JUHÁSZ Z. 6. Csere: Józsa N. (kapus), Bécsi, Nyeste, Papp 1, Rácz 1, MOLNÁR 3. Vezetúedző: Rosta István
Az eredmény alakulása. 10. p.: 8–3. 17. p.: 13–6. 39. p.: 22–13. 50. p.: 38–18. 56. p.: 43–21
Hétméteresek: 3/1, ill. -
Kiállítások: -, ill. -











